udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Diósi Viola

2000. október 27.

A magyarországi Rákóczi Szövetség idén is megrendezte a Gloria Victis elnevezésű '56-os emlékünnepséget Budapesten, s ennek keretében a VIII. Kárpát-medencei Magyar Ifjúsági Találkozót. Az eseményeken majd ezer határon túli magyar fiatal - köztük több mint kétszáz erdélyi - vett részt. Nagyváradról, a Kanonok sorról indultak az erdélyi fiatalok. A diákok történelmi pályázatot írtak, melynek témája az 1956-os forradalom volt. A legjobbaknak ez az utazás lett a jutalma. Okt. 22-én, Budapesten, a Műszaki Egyetem aulájában kezdődött az emlékünnepség, a Rákóczi Szövetség és a Műegyetem 1956 Alapítvány szervezésében. Megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök, Vajna Zoltán, a Műegyetem 1956 Alapítvány és Halzl József, a Rákóczi Szövetség vezetője. Arról emlékeztek meg, hogy 44 év telt el immár azóta, hogy azon a bizonyos október 22-én, a forradalom előestéjén közel háromezer fiatal tartott nagygyűlést a Műegyetem aulájában, ahol 16 pontban megfogalmazták a nemzet követeléseit. Pokorni Zoltán oktatási miniszter mondott beszédet. A határon túli magyar fiatalok nevében a Vajdaságból érkezett Diósi Viola beszélt arról, hogy nincs kései vagy ellopott forradalom, mert az eszme megmarad, s ha kell, a láng újra fellobban. A Műegyetemtől többezres tömeg vonult végig a Bem térig. A Bem szobor előtt a szervezők nevében a Rákóczi Szövetség főtitkára, Ulicsák Szilárd mondott beszédet, az erdélyi fiatalok képviseletében Vass Levente szólt. A megemlékezés a Kossuth téren zárult, ahol Pokorni Zoltán oktatási miniszter meggyújtotta az ünnepi lángot. Okt. 23-án a Műszaki Egyetemen tartottak előadásokat. A szerbiai választások hatása a vajdasági magyarság helyzetére címmel értekezett Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Duray Miklós, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető elnöke és Józsa László, a Vajdasági Magyarok Szövetségének alelnöke. Józsa László ismertette azt a tényt, hogy október 5. óta teljesen új helyzetben vannak. Az új kormányban helyet kapnak a vajdasági magyarság érdekképviselői, méghozzá olyan jelentős tárcáknál, mint az oktatási, a művelődési, a kisebbségügyi minisztérium. Szabó Tibor felhívta a figyelmet arra: a VMSZ-nek megvan a lehetősége arra, hogy tanuljon az RMDSZ és a Magyar Koalíció Pártjának tapasztalataiból, hibáiból. Az utóbbi esztendők során külföldön is változott a szemléletmód, s már nem csodálkoznak azon az Egyesült Államokban, hogy például Romániában anyanyelvű oktatást akarnak, hiszen ez elfogadott, legitim igény. Szabó Tibor kijelentette: a magyar kormány támogatja a VMSZ autonómiakoncepcióját. - Halzl József a lap munkatársának elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség 1993 óta évente megrendezi az ifjúsági emlékünnepélyt '56 tiszteletére. /Haraji Tóth Hajnal: Erdélyi fiatalok főhajtása '56 emléke előtt. = Bihari Napló (Nagyvárad), OKT. 27./

2004. július 1.

Új elnöke van a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) állandó bizottságának; a magyarországi és határon túli magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő szervezet vezetőjének Diósi Violát választották. A résztvevők, a Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek, elhatározták, hogy a MIK működési kereteit megújítják, a változásokat előkészítő munkacsoport első ülését aug. 17-18-án Budapesten tartják. A MIK résztvevői tanácskozásukon egyhangúan elítélték a vajdasági magyarokkal szembeni erőszakos megnyilvánulásokat. „A konferencia felkérte az Országgyűlést, a kormányt és az európai parlamenti képviselőket, hogy az atrocitások megszüntetése érdekében hívják segítségül az illetékes nemzetközi fórumokat". /Új elnöke van a MIK állandó bizottságának. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 1./

2004. július 1.

Még mindig nem tisztázott a Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek fórumának szánt és a magyar Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium /GYISM/ által létrehozott Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) jogi státusa, ráadásul a hatásköre is csorbult, mondta el a zánkai ülésen megválasztott elnök, Diósi Viola. A minisztérium a MIK még eddig létező hatáskörét is megszüntette: a határon túli pályázatok elbírálásánál a MIK-nek javaslattételi joga volt, ezentúl viszont a pályázatokat kizárólag a minisztérium szakértői bírálják majd el. A MIT nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenchez, amelyben kifogásolta, hogy a MIK javaslattételi hatáskörét is megszüntették. /Lepedus Péter: Kifogásolt hatáskörcsökkentés. = Krónika (Kolozsvár), júl. 1./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék